Alig egy hónapja jelent meg az iDeal CRM névre átkeresztelt CRM+ 6.0 verzió. A megjelenés után azonban nem állt le a munka, hanem elővettünk egy régóta tervben lévő projectet, miszerint cseréljük le az eddig használt FileMaker ikont egy egyedi tervezésűre.
Arra viszont soha nem gondoltunk volna, hogy ez ennyire nehéz szülés lesz :) Több, mint tíz különféle verziót készítettünk és a sikerültebb darabokból pedig több, mint harminc változatot.
Az ikonban a szoftver fő funkcióját próbáltuk megjeníteni: minden üzleti adat és feladat egy helyen való tárolását. Ebből már adta is magát, hogy vagy egy iratszekrényt vagy valamilyen mappát kell megjelenítenünk ami valamilyen üzleti jellegű felszereléseket tárol vagy tartalmaz. Magán az ikonon pedig szintén szerettük volna megjeleníteni a "CRM" feliratot. Pár nap ötletelés után elkészültek az első vázlatok:
![]()
Azt hiszem erre mondják, hogy nem rossz, nem rossz, de valahogy nem ez az igazi :) Volt az ötletek között pár használhatónak tűnő kezdemény, de inkább úgy döntöttünk, hogy újrakezdjük az egészet.
Két nappal később úgy éreztük, hogy célbaértünk - készítettünk egy sárga mappa ikont, amelyet megtömtünk mindenféle üzletre utaló tárggyal: névjegykártya, szerződés, boríték, naptár, jegyzetek és óra - gyönyörűen nézett ki 512x512 pixeles febontásban.
![]()
Ez az 512 pixeles méret talán fölöslegesen nagynak tűnik elsőre, azonban a Mac OS X verziónál ez az a legnagyobb méret amelyet be lehet zsúfolni egy ikon fileba és ezt szerettük volna mindenképpen ki is használni. A Mac-es felhasználók értékelik a szépen kidolgozott ikonokat :)
A kisebb verziók viszont eléggé kaotikusan néztek volna ki ezzel a designnal, mert kisebb méretekben már elvesztek volna a finom részletek. Ezért az ikonból készítettünk kisebb méretekre optimalizált verziókat is, amelyek minnél kisebbek, annál kevesebb elemet tartalmaznak.
![]()
Így most, az ikonok méreteinek a változtatásakor más-más ikon kép jelenik meg. Az új ikonokkal frissítettük a letölthető verziókat is, telepítése után már ezek az új ikonokkal indul az iDeal CRM .







Szóljon hozzá!