Jelenleg gőzerővel dolgozunk a hamarosan megjelenő CRM+ szoftver 6.0 verzióján. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen mértékű változáson még nem esett át a szoftver, ezért az eddigi zárt béta tesztelési gyakorlattól eltérően, most nyílt, bárki számára hozzáférhető béta tesztelést hírdetünk.
Az eddigi CRM+ verziók minden esetben erősen az előző verzióra épültek, annak a funkcionalitását bővítették. Így szépen lassan, évek kitartó munkájával eljutottunk odáig, hogy a kezdeti, könnyű eszközből mára egy szerteágazó, (valljuk be) igencsak bonyolult szoftver jött létre. Kicsit olyan ez, mint a Csupasz pisztoly emlékezetes jelenetében a kézifegyverből felfejlesztett légvédelmi ágyú :)
És bizony hiába jó dolog egy légvédelmi ágyú, de azért otthonra a legtöbbünknek nem kellene :) Ezért a 6.0 verzió tervezésekor, összeszedve minden eddig összegyűjtött tapasztalatunkat, a szoftver funkcióinak és felhasználói felületének újratervezése mellett döntöttünk. A fő célunk az volt, hogy megőrizzük azokat a funkciókat amelyeket szeretnek és széles körben használnak az ügyfelelink, viszont azokat a funkciókat egyszerűsítsük le (vagy ne adj isten, hagyjuk ki) amelyeket nem/vagy csak nagyon kevesen használnak.
Ez eddig még nem lenne nagy változás, és ennél azért mi is továbbmentünk: szerettünk volna magát a felhasználói felületet is radikálisan megújítani, hogy a szoftvert új felhasználói lehetőleg minnél gyorsabban, egyszerűbben tanulhassák meg a használatát. Ha pedig már egyszer hozzányúlunk, szerettünk volna az új felületen:
- nagyobb, jobban olvasható karaktereket,
- jóval több grafikus elemet és ikont,
- a gyakran használ funkciókat jobban kiemelni,
- frissebb, modernebb felületet
Az elvégzett munkát talán legjobban egy "ilyen volt - ilyen lett" képsorozat mutathatja meg. Az alábbi két képen egy ügyfél alapadatait és ügyféltörténetét tartalmazó képernyő látható a CRM+ szoftver 5.1 verziójában (balról), valamint az új, 6.0 verzióban (kattinva nagyobb lesz). Ezek alapján jól látható merre vettük az irányt.















Szóljon hozzá!