Nem gondolom, hogy itthon szünni nem akaró és olhatatlan vágy él a felhasználókban a holland nyelvű szoftverek iránt, ezért csak inkább amolyan megjegyzésként: mától az iDeal CRM "tud" hollandul is.
Ezzel együtt már 5 nyelvet támogatunk a felhasználói felületen - ezek a nyelvek pedig akár keverhetőek is a többfelhasználós rendszerekben. Pl. lehetséges, hogy míg az egyik felhasználó magyarul használja az iDeal CRM, a mellette ülő mondjuk holland kollégája pedig hollandul.
Alig egy hónapja jelent meg az iDeal CRM névre átkeresztelt CRM+ 6.0 verzió. A megjelenés után azonban nem állt le a munka, hanem elővettünk egy régóta tervben lévő projectet, miszerint cseréljük le az eddig használt FileMaker ikont egy egyedi tervezésűre.
Arra viszont soha nem gondoltunk volna, hogy ez ennyire nehéz szülés lesz :) Több, mint tíz különféle verziót készítettünk és a sikerültebb darabokból pedig több, mint harminc változatot.
Az ikonban a szoftver fő funkcióját próbáltuk megjeníteni: minden üzleti adat és feladat egy helyen való tárolását. Ebből már adta is magát, hogy vagy egy iratszekrényt vagy valamilyen mappát kell megjelenítenünk ami valamilyen üzleti jellegű felszereléseket tárol vagy tartalmaz. Magán az ikonon pedig szintén szerettük volna megjeleníteni a "CRM" feliratot. Pár nap ötletelés után elkészültek az első vázlatok:
Azt hiszem erre mondják, hogy nem rossz, nem rossz, de valahogy nem ez az igazi :) Volt az ötletek között pár használhatónak tűnő kezdemény, de inkább úgy döntöttünk, hogy újrakezdjük az egészet.
Két nappal később úgy éreztük, hogy célbaértünk - készítettünk egy sárga mappa ikont, amelyet megtömtünk mindenféle üzletre utaló tárggyal: névjegykártya, szerződés, boríték, naptár, jegyzetek és óra - gyönyörűen nézett ki 512x512 pixeles febontásban.
A tegnapi nap késő éjjel megjelent az iDeal CRM végleges, mindenki számára letölthető verziója.
A szoftvert a CRM+ szoftver esetében már megszokott módon értékesítjük: a honlapunkról letölthető egy ingyenes, 30 alkalommal elindítható teljes értékű verzió, amelyet egy online megvásárolható regisztrációs kóddal lehet regisztrálni és a 30 indítás lejárta után is használni.
Mivel az elektronikus értékesítés egy amerikai szolgáltatón keresztül történik, néhányan talán idegenkedni fognak tőle. Számukra egy új lehetőséget is biztosítani fogunk: a StarKing webáruházán keresztül hazai forrásból is lehetőségük lesz megrendelni a szoftvert, illetve a StarKing üzleteiben személyesen is meg lehet majd vásárolni egy-egy példányt.
Sok hosszú és fáradságos tervezéssel, fejlesztéssel és teszteléssel töltött hónap után végre megérett a széles körben való terjesztésre a CRM+ szoftver legújab 6.0 kódszámot viselő verziója.
Egy régebbi blogbejegyzésben már említettem, hogy az új verzióval együtt új név (és új szlogen) is fog érkezni, melyről most szeretném is lerántani a leplet. Tehát az új verzió immár hivatalosan is iDeal CRM 6.0 néven, valamint az "Érdeklődők, számlák és minden ami közötte van" szlogennel kerül forgalomba.
A megjelenés napjának eredetileg a mai napot terveztük, de a végső teszteken még néhány apróbb (főleg helyesírási és design) hibára bukkantunk amelyek miatt egy későbbi időpontot jelöltünk meg a megjelenés napjának.
Tehát a mindeki számára elérhető végleges verzió megjelnésének napja: 2010. október 15.
Íme a következő screenshot a 6.0 verzióból: a login folyamat során látható bejelentkező képernyő grafikája.
Az új verzió képernyőfotóján még el van torzítva a szoftver neve, ugyanis új ezt a verziót egy új néven szeretnénk forgalomba hozni, szakítva a lassan 6 éve használ CRM+ terméknévvel. (kattintson a képekre a nagyításhoz)
Ahogy közeledünk a nyilvános bétateszteléshez, egyre kevésbé bírom magamban tartani az információkat az új verzióról. Az alábbi képeken látható a beállítások ablak új designja. Látható, hogy ezen a képernyőn hogyan alkalmaztuk az előző blogbejegyzésben leírt elveket: egyszerűsítés (csaknem megfeleztük a beállítógombok/panelek számát), nagyobb betűméret és grafikus elemek használata. (kattintson a képekre a nagyításhoz)
Jelenleg gőzerővel dolgozunk a hamarosan megjelenő CRM+ szoftver 6.0 verzióján. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen mértékű változáson még nem esett át a szoftver, ezért az eddigi zárt béta tesztelési gyakorlattól eltérően, most nyílt, bárki számára hozzáférhető béta tesztelést hírdetünk.
Az eddigi CRM+ verziók minden esetben erősen az előző verzióra épültek, annak a funkcionalitását bővítették. Így szépen lassan, évek kitartó munkájával eljutottunk odáig, hogy a kezdeti, könnyű eszközből mára egy szerteágazó, (valljuk be) igencsak bonyolult szoftver jött létre. Kicsit olyan ez, mint a Csupasz pisztoly emlékezetes jelenetében a kézifegyverből felfejlesztett légvédelmi ágyú :)
A múlt héten megjelent a FileMaker termékcsalád legújabb tagja a FileMaker Go, melynek segítségével iPhone/iPod Touchés iPad készülékeken is futtathatóvá válnak a nativ FileMaker alkalmazások. A szoftvert a FileMaker Inc. szokása szerint teljes titokban fejlesztették, ezért okozott is némi meglepetést a megjelenése fejlesztői közösségben. A márciusi FileMaker 11 megjelenése után már nem volt várható újabb termék bejelentése az idén.
A szoftver két verzióban jelent meg: külön verzió tölthető le belőle iPhone és iPad készülékekhez. Ennek megfelelő az alkalmazások elnevezése is: FileMaker Go for iPhone és FileMaker Go for iPad.
Miért jó a FileMaker Go?
A Go talán legnagyobb előnye az, hogy jelentősen olcsóbbá teszi a fejlesztést a két népszerű mobil eszközre. A FileMaker fejlesztőknek ezentúl nem lesz szükséges külön mobil webalkalmazásokat vagy nativ alkalmazásokat készíteni az adatbázisaikhoz, hanem néhány egyszerű szabály betartásával a meglévő FileMaker Pro Advanced szoftver segítségével fejleszthetnek olyan alkalmazásokat amelyek egyaránt futhatnak asztali és mobil eszközökön is.
Felraktam egy megosztó oldalra a múlt heti FileMaker konferencia előadás prezentációját. Bár egy ilyen prezentáció elsősorban szöveggel együtt működik, azért remélem némi információt így is ki lehet szűrni belőle.
Holnap 9 órától kezdődik a FileMaker 10 konferencia. A program a következőképpen alakul:
08:30 - 09:00 Érkezés, regisztráció.
09:00 - 10:00 Thomas Kunetz előadása (a program-család újdonságai, új képességek kínálta lehetőségek részletes ismertetése, tudásunk naprakészen tartását milyen információ források segítik)
10:00 - 11:00 Vajda László előadása ("FileMaker kívánság szerint")
11:00 - 11:30 Kávé-szünet a MacAcademia szponzorálásában
11:30 - 12:30 Kálmánházi István előadása (FileMaker alapú számlázás, készlet- kezelés, szerviz folyamat kezelés több telephelyes nemzetközi cégcsoportnál, FileMaker Pro és Adobe Flex alapú felhasználói felületek közös adatbázison, FileMaker Pro, Adobe Air és iPhone webapplikáció közös adatbázison)
Szeretne még időben értesülni az akciós ajánlatainkról? Érdekli a CRM szoftverek világa, de most még nem aktuális a beszerzés? Ne veszítse szem elől a témát! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Írja be email címét az alábbi mezőbe és kattintson a "Feliratkozás" gombra, semmit nem veszíthet!